„Sarokba szorított patkányok!” – így fakadt ki az ukrán újoncokra egy toborzó

2024. december 12. 21:00

Nem egyszerű a vágóhídra küldeni embereket – erről beszélt Artem, a toborzótiszt a The Telegraph című lapnak, aki pontosan tudja, mennyire gyűlölik az emberek.

2024. december 12. 21:00
Ukrainian Army scouts for men on fighting age in Kharkiv

Nyitókép: Narciso Contreras / AFP

 

Artem minden reggel munkába indul otthonából, valahol Ukrajna háború sújtotta keleti részén, mint az ország rettegett toborzótisztjeinek egyike – kezdi tudósítását a The Telegraph

A napi eligazítás után csapata eldönti, hol fognak dolgozni aznap: egyesek kávézókba, éttermekbe, mások éjszakai klubokba mennek – bárhová, ahol harcképes korú férfiak előfordulhatnak. 

„Néha olyan, mintha sarokba szorított patkányokkal foglalkoznánk” – mondta Artem, miközben elmagyarázta, hogyan kényszeríti célpontjait furgonokba, majd toborzóközpontokba. 

A férfiak sokszor a járműben is küzdenek, és fenyegetőznek, hogy bosszút állnak rajtuk vagy családjukon.

Ukrajna hadserege súlyos létszámhiánnyal küzd, miközben az orosz hadsereg a háború kezdete óta a legnagyobb ütemben halad előre.

Az ország túlélése attól függ, hogy Artem csapata milyen gyorsan tud elég embert a frontvonalra küldeni. Artem, aki kérte, hogy valódi nevét és szülővárosát ne hozzák nyilvánosságra, a Területi Toborzó és Szociális Támogató Központ (TCC) munkatársa – ezt sem barátainak, sem családjának nem mondaná el.

Ezt is ajánljuk a témában

A TCC munkája a brutális sorozásos videók miatt kerül nap mint nap reflektorfénybe.

A vészhelyzeti toborzás macska-egér játékká vált, ahol az online csoportokban terjedő bejegyzések figyelmeztetik a katonai szolgálatot elkerülni próbáló férfiakat.

A The Telegraph beszámol arról, hogy Artem és társai naponta tartanak eligazítást, majd szétosztják egymás között a város különböző területeit. Néhányan katonai ellenőrzőpontokon állomásoznak a város be- és kijáratainál, míg mások az utcákon járőröznek, és minden férfit megállítanak, akivel találkoznak. „Egyes csoportok járművel járják a várost, állandó keresési üzemmódban” – nyilatkozta Artem.

A toborzótisztek piacok bejáratánál, parkokban, kávézókban, gyárak környékén vagy más munkahelyek közelében dolgoznak.

Artem elismerte, hogy célokat kell teljesíteniük, és hozzátette: „az alacsony létszám miatt most már szinte mindenkit ellenőrzünk”.

Ezt is ajánljuk a témában

A toborzott férfiakat katonai orvosi vizsgálatnak vetik alá, és akik megfelelnek, azokat kiképzőközpontokba küldik, hogy felkészüljenek a frontvonalra.

Korábban megengedték nekik, hogy hazamenjenek csomagolni, de az utóbbi időben sokan eltűntek, és nem jelentkeztek vissza. „Néha a telefonjaikat is el kell vennünk, attól függően, hogy milyen a helyzet” – mondta Artem. 

Egyes férfiak családtagjai napokig nem tudják, hol vannak szeretteik, és az Instagramon vagy Telegramon próbálnak információkat szerezni.

Ezt is ajánljuk a témában

Artem, aki másfél éve dolgozik a TCC-nél, azt mondta, hogy eleinte együttérzést érzett célpontjai iránt, de idővel ez elmúlt. „Megtanultam kontrollálni az érzelmeimet a munka során. Ez már csak egy munka számomra” – mondta, hozzátéve, hogy „mindig van egy érvem: vagy ők, vagy én”. 

Artem úgy véli, jobb a TCC-nek dolgozni, mint elrejtőzni előle, de munkája súlyos dilemmákat vet fel egy háború árnyékában, amely az emberek legmélyebb félelmeit hozza felszínre.

Erőszakos videó a sorozásról:

 

 

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jooeee
2024. december 17. 18:59
Remélem ezeket a tróger gazembereket Zselévek együtt agyonlövöldözik vagy felkötik!
jooeee
2024. december 17. 18:57
Igy kommunikál egy hányadék alak.
Öregsas
2024. december 13. 20:14
Tulajdonképpen ez a fickó is csak az éltét menti. Vagy ő vagy mások. Akkor inkább mások! Az már egy másik kérdés, hogy tudja, hogy közvetve egy gyilkos! Neki kell belenézni a tükörbe reggelente. Már ha van lelkiismerete.
2024. december 13. 16:19 Szerkesztve
Azt se felejtsük el, hogy ezek többsége azokra szavazott akik most besorozzák, vagy a pityergő dániai nő, aki nem mer este kimenni a migránsok miatt és nem tud éjjel aludni. Nekik nem ezt ígérték. Ezért nem szabad ígéretekre szavazni. Lengyel gazdák is fölébredtek mert tuskó is átverte őket. Sorolhatnám. Olyan kormányt kell választani aki kimarad a háborúból, nem szar tele migrákkal satöbbi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!